„Úriember az, aki ígéretéhez híven megmutatja a bélyeggyűjteményét.”
Ismeretlen
Könyvelés, bérszámfejtés díja
Az Optiprofit Kft kizárólag kis- és középvállalkozások, Bt-k, Kft-k, alapítványok, nonprofit szervezetek, egyesületek könyvelésével foglalkozik. Nem vállaljuk egyéni vállalkozók könyvelését.
Újonnan alakuló cégeknek 30.000 Ft kedvezmény!
Cégek esetében a könyvelési díj kialakításakor különbséget tettünk kezdő- és már működő vállalkozás között. Tapasztalataink szerint egy kezdő vállalkozás, ha minimális tőkével, de megalapozott üzleti tervekkel vág bele a cégalapításba, akkor átlagosan fél év után éri el azt a szintet, amikor a cég már nem küzd likviditási gondokkal, időben tud fizetni a partnereinek, határidőre tudja átutalni a járulékokat az NAV-nak stb.. Azért, hogy ezt a kritikus első félévet sikerüljön átvészelni, az Optiprofit Kft új alapítású cégek esetén az első hat hónapra kedvezményes könyvelési díjat állapít meg.
Tesszük mindezt annak ellenére, hogy egy könyvelőirodának új alapítású cég esetén induláskor sokkal több munkája van az első időszakban, mint egy már működő vállalkozással. Többek között ezért is, ennek a kedvezmény igénybevételének van egy feltétele: a kedvezményes 6 hónap letelte után még legalább 1 évig az Optiprofit Kft lássa el a cég könyvelési teendőit. Ellenkező esetben a már kedvezményesen kiszámlázott időszakra a működő és kezdő vállalkozás könyvelési díjai közötti különbözetet utólag meg kell részünkre fizetni.
Díjtáblázat
Szolgáltatás | Működő vállalkozás | Kezdő vállalkozás ( cégalapítást követő első 6 hónap) |
Betéti társaságok könyvelése | 42 ezer Ft/hó | 37 ezer Ft/hó |
Korlátolt felelősségű társaságok könyvelése | 42 ezer Ft/hó | 37 ezer Ft/hó |
Könyvvizsgálatra kötelezett cég könyvelése | 130 ezer Ft/hó -tól | |
Alapítványok, társadalmi szervezetek kettős könyvelése | 42 ezer Ft/hó | 37 ezer Ft/hó |
Bérszámfejtés (1 fő bérszámfejtését az alap könyvelési díj tartalmazza) | 4.600 Ft/fő | 4.600 Ft/fő |
Áraink a 27 % áfa-t nem tartalmazzák! |
A táblázatban feltüntetett díjaink tartalmazzák:
- havi 20-25 db számla és a hozzájuk tartozó banki kivonatok könyvelését,
- járulék- és egyéb adatszolgáltatások elektronikus beküldését az NAV részére,
- az áfabevallás elkészítését,
- az elektronikus bevallásokat állandó meghatalmazással a mi aláírásunkkal küldjük (ez azt jelenti, hogy a felelősséget is mi vállaljuk érte, nem a megbízónk)
- adóhatóság előtti képviseletet,
- tanácsadást,
- esetleges nyomtatványok költségeit, postaköltséget,
- havi egyszeri, személyes konzultációt,
- munkaidőben folyamatos telefonos és e-mail alapú rendelkezésre állást.
Áraink a könyvelendő számlák és banki kivonatok mennyiségének függvényében változhatnak.
Szolgáltatási díjaink havonta esedékesek. Az éves zárás, bevallások és mérleg készítéséért a tárgyévet követő januárban további egyhavi díjat számítunk fel, melynek összege megegyezik a decemberi könyvelési díjjal.